Spike Lee még a legkomolyabb témát is képes komolytalanul feldolgozni, de nem is bánjuk. A BlacKkKlansman: Csuklyások csak egy lett volna a tucatnyi film közül, ha hozzájuk hasonlóan a kissebbségeket érintő elnyomást teszi egyetlen középpontjává a történetnek. Ehelyett a készítőknek amellett, hogy több rétegét is sikerült megmutatniuk a feketéket, bevándorlókat vagy akár a zsidókat érintő előítéleteknek és igazságtalan bánásmódnak, tudtak némi humort és izgalmat is csempészni az igaz történeten alapuló filmbe. Mert valóban megtörtént bizony, hogy a hetvenes években egy fiatal fekete zsaru beépült Amerika legrasszistább csoportjába, a Ku Klux Klánba és még csak észre sem vette senki.

A film középpontjában a John David Washington által megformált Ron Stallwoth-t láthatjuk, aki megigazítva mikrofonséróját a világ leglazább embereként sétál be a Colorado Springs-i rendőrségre, hogy ő legyen az őrs első színesbőrű tisztje. A fiatal, ámde annál nagyravágyóbb és eszesebb zsaru hamar ráun az irattári melóra, ahol kollégáitól ráadásul sorra kapja a lekezelő megjegyzéseket és átkéri magát főnökénél a beépített ügynökökhöz. Itt kezdetben egy könnyebb melóval bízzák csak meg, el kell mennie ugyanis egy fekete diákszervezet által rendezett eseményre mikrofonnal a ruhája alatt. Sima ügy, kicsit talán túl sima is, Ron ugyanis rögtön másnap hasraütésszerűen úgy dönt, betelefonál a KKK-hoz és kér némi szóróanyagot, csak, hogy tájékozódhasson az értékrendjükről.

Címszavakban a ma is működő szervezetről annyit érdemes tudni, hogy történelmük során nem nagyon rettentek vissza az erőszaktól, több ezer ártatlan embert félemlítettek, korbácsoltak, sőt, öltek meg bőrszínük, hitük vagy meggyőződésük miatt. Magyarul utálnak mindenkit, aki nem olyan, mint ők maguk, tehát tiszta vérű, árja, heteroszexuális amerikai. Egyik "fővarázslójuk" a filmben is bemutatott David Duke, akinek több könyve is jelent meg a témában és előszeretettel gyárt összeesküvés elméleteket, a készítők leírása alapján viszont mégsem egy nagy elme. A pletykák szerint Duke még a rendezőt is felhívta, attól tartott ugyanis, hogy túl idiótának állítják be a filmben és, mit ne mondjunk, a félelme be is igazolódott.

Kanyarodjunk vissza azonban a sztorihoz. A BlacKkKlansman nem a legizgalmasabb, de helyenként igen is szórakoztató, bő két órás kis film, ami Stalworth 2014-es, azonos című regényének igaz történetet feldolgozó sztoriján alapul. Stalworth telefonon vette fel a kapcsolatot a klán helyi képviseletével, a személyes találkozókra pedig zsidó származású kollégáját, az Adam Driver által alakított Flip Zimmermann-t küldte, mindketten hatalmas kockázatot vettek tehát a feladattal a nyakukba.

Mint már mondtam, a film nem túl izgalmas, de a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlanám és politológiai szempontból sem utolsó. A szereplők egy ponton azzal viccelődnek, hogy egy nap az amerikaiak egyébként nem rasszista tömege meg fog szavazni egy olyan elnököt, aki az idegenpolitikába, terrorizmusellenességbe és hasonló, jól hangzó ügyekbe csomagolva tesz szemellenzőt egy egész országra és irányítja rasszizmustól átitatva azt. Ezt persze jól elnevetik, aztán a különféle lehetetlen helyzetek és elkerülhetetlen, mégis elkerült katasztrofális végkifejlet után, amikor már mindenki boldog, a konfliktus is úgy, ahogy megoldódott, de legalábbis egy része lezárult, az ölünkbe borítanak egy rakás mocskot, ami aztán úgy lehoz az életről, hogy kifelé jövet a moziból úgy érzed, hirtelen nagy szükséged lenne egy felesre, vagy egy szál cigire, hogy visszazökkenj a szürke kis hétköznapokba.

Egy sor zavargásról bevágott videóval, Trump és Duke közelmúltban adott beszédeivel hívják fel ugyanis a figyelmet arra, hogy hiába telt el harminc év a film eseményei és napjaink között, a helyzet alig változott valamit. Talán már nem égetnek minden héten kereszteket a déli lankákon és nem visznek börtönbe vagy vernek meg embereket csak a bőrszínük miatt ... Vagy mégis. Elég egy évet visszanéznünk a múltba, a charlottesville-i mészárlásig, ahol radikálisok autóval, teljes sebességgel hajtottak a tüntető tömegbe legalább harminc embert elgázolva és egy nő halálát okozva, majd visszaemlékezni rá, milyen reakció érkezett akár az elnök, akár Duke részéről a tragikus eseményre. Mi itt Európában elvagyunk a saját gondjainkkal, de még így is szíven ütöttek a látottak.

"Javasolnám, hogy nézz a tükörbe és emlékezz, hogy a FEHÉR AMERIKAIAK tettek téged az elnöki székbe, nem a baloldal!" - írta ki közösségi oldalára a KKK ex-fővarázslója, David Duke Trumpnak címzett gondolatait.

Mindent összevetve, nem mindenkinek tudnám ajánlani a filmet, mert nagyon rétegtémát érint. Ha egy ütős akció-vígjátékra vágysz, valószínűleg nem ez lesz a neked való, viszont, ha egy elgondolkodtató, sőt, olyan filmet szeretnél látni, ami még azután is veled marad, miután kijöttél a moziból, érdemes adni neki egy esélyt. Határozottan feliratosan, nagyban hozzájárul ugyanis a film lelkületéhez a főszereplők különböző akcentusa és beszédstílusa, ami a szinkronban csak elveszne.