2019. okt 16.

Demóna: A sötétség úrnője, avagy háborús film tündérmesének álcázva

írta: Luthor95
Demóna: A sötétség úrnője, avagy háborús film tündérmesének álcázva

Demóna 2. kritika

1_8.jpg

Az év talán egyik legjobban várt filmje az Angelina Jolie főszereplésével készült Demóna 2. Az első felvonás 2014-ben váratlan sikert aratott és felkavarta a klasszikus meserebootok állóvizét. A Csipkerózsika történetét megcsavaró film a főgonosz szerepéből a hősébe adaptálta a gonosz tündér karakterét egy látványos fantasy formájában. A folytatás készítői láthatóan ezt a vonalat igyekeztek továbbvinni, a Demóna 2 azonban gyerekeknek kissé túl sötétre is sikerült, míg a felnőttek számára komolyanvehetetlen maradt.

A Demóna: A sötétség úrnője címéből is sejthető, hogy az első részben pozitív felütéssel zárult történet baljós fordulatot vesz majd. Kezdetben furcsállottam, hogy miért, illetve hogyan csinálnak újra negatív szereplőt Demónából, miután olyan nagy hangsúlyt fektettek rá korábban, hogy jó színben tüntessék fel. Ezt szerencsére a készítők sem hagyták figyelmen kívül és ahelyett, hogy csak úgy gonoszt csináltak volna újra belőle, megmagyarázták, hol csúszott félre a róla szóló történet.

A film maga látványvilágában bátran szállhat versenybe a legjobb fantasykkal. Mooria elvarázsolt erdői és a bennük élő lények sokasága és sokszínűsége alighanem hosszú és megfeszített munkaórákat követelt meg a speciális effektes csapattól. Elle Fanning Aurora képében még mindig bájos teremtés, habár karakterének a film átfogó eseményeinek kidolgozása mellett nem sok idő jutott. Az idő nagy részében elpirulva nézeget szét maga körül, a másikban pedig várja, hogy megmentsék.

Akadt azért számára is egy-két olyan jelenet, ahol a sarkára állhatott és bebizonyította, hogy, ha kell, egyedül is képes feltalálni magát. Ezeknek azonban annyira kevés szerep jutott a filmben, hogy Aurorát, habár ő az eredeti Csipkerózsika-sztori sztárja, csak mellékszereplőként emlegethetjük. Nem fontosabb, mint Phillip herceg (Harris Dickinson), akinek annyi volt a szerepe, hogy szerelmes legyen és ezzel megteremtse a kellő hátteret a film eseményei számára.

2_4.jpg

Nem meglepő, hogy a Demóna 2 igazi sztárja Angelina Jolie, aki másodjára bújt a címszereplő bőrébe. Mellette Michelle Pfeiffer és Chiwetel Ejiofor karakterei meghatározóak még a történet szempontjából. Utóbbi egyfajta mentorként és kisangyali szerepben tűnik fel Demóna oldalán az agresszív, háborúpárti Borrát megformáló Ed Skreinnel szemben.

Ahogy azt fentebb már említettem, a Demóna 2. bőven túl sötétnek tűnik a célcsoportját képző gyerekeknek, de felnőtt fejjel már túl komolytalan. A készítők láthatóan igyekeztek egyfajta egyensúlyt találni a két szint között, hogy minden korosztály élvezhesse. Ennek az lett a vége, hogy a film tele van rejtett politikai utalásokkal, már-már antiszemita nézetekkel és drámai, vagy annak szánt jelenetekkel.

4_11.jpg

Mindezek mellett a szereplők simán szemet hunynak akár háborús bűnnek is beillő cselekedetek fölött, hogy megmaradjon a film pozitív felhangja a történet végére. Talán nem árulok el túl nagy spoilert, ha azt mondom, mint minden Disney mese, ez is egy nagy bulival záródik. Az meg persze már teljesen mellékes, hogy mi történt két perccel korábban az ellentétes felek között…

Aki miatt nem meglepő módon érdemes megnézni mégis a Demóna 2-t, az a címszereplőt megformáló Angelina Jolie. A színésznő zseniálisan hozza újra a karaktert, akinek szarkasztikus megnyilvánulásai valóban szívmelengetőek az erre nyitottak számára. Nekem, és a teremben ülők nagy részének is valószínűleg ő volt a történet fénypontja. Azt azért meg kell hagyni, hogy arcvonásai, ha ez egyáltalán lehetséges még az első részben látottaknál is simábbak voltak. Ami érzelmet láthattunk a karakteren azt a színésznő szavai és tekintete adták át, ami szerintem jóval nehezebb, mint ordítva sírni a kamerák előtt. Az ő méltó partnere Michelle Pfeiffer karaktere, akinek a szándékai azonnal világossá válnak, ahogy feltűnik a mozivásznon Phillip herceg édesanyjának képében.

3_6.jpg

Összességében vegyes, de inkább pozitív érzelmekkel távoztam a Demóna: A sötétség úrnőjéről. Egy pillanatig sem éreztem vontatottnak a film cselekményét, ahol pedig kevesebb lett volna az izgalom, ott kárpótolt a csodás látvány. Ahogy beindult azonban a történet, nem tudtam kiűzni a fejemből a gondolatot, hogy egy háborús filmet látok, amit valamiért megpróbáltak tündérmesének álcázni. Emiatt érdemes lehet betartani a korhatárbesorolást, ami 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlja. Én azt mondom, hogy a legkisebbek, akik jól szórakoznak egy Aladdinon, Szépség és a Szörnyetegen, vagy Az oroszlánkirályon, nem biztos, hogy meg fogják érteni a filmet, néhány jelenet pedig felkavaró lehet a számukra.

Ezek még érdekelhetnek:

Amikor a képzelet összemosódik a valósággal - Joker, az Arthur Fleck-sztori

Te is imádod a Disney meséket? Akkor az idei a te éved lesz

Szólj hozzá

kritika film mozi mese disney angelina jolie michelle pfeiffer elle fanning demóna