Sokáig ültem a véleményemen a Trónok harca befejező epizódja után. Egy hét elteltével úgy érzem, már nagyobb kiakadások nélkül, összeszedetten tudok nekiállni és elmondani, milyen érzéseket váltott ki belőlem a mindent lezáró utolsó rész.

A címből viszonylag hamar egyértelművé válik, mi volt a véleményem az utolsó részről, ez a fél mondat azonban közel sem fed le mindent. A Trónok harca sztoriját nyolc évadon keresztül építették fel a készítők részben George R.R. Martin segítségével. Az első évadokon még látszik, hogy mankóként használták a megjelent könyveket, egyes jeleneteket ugyanis egy az egyben onnan emeltek át. Helyenként még a dialógusokat sem változtatták meg. Nehezebb lett a dolguk, miután elfogyott az alapanyag, ez pedig megérződött az utóbbi évadokon is.

D.B. Weiss és David Benioff érzésem szerint a lehető legtöbbet próbálták kihozni a sorozatból, vagy ők legalábbis azt gondolták, hogy ez a legtöbb, amit ki lehet hozni belőle. Más kérdés, hogy mi, rajongók nem mindig láttuk ugyanígy. A sorozat utolsó két évada rengeteg ellenszenvet váltott ki a nézőkből. Az áprilisban bemutatkozó nyolcadik évad különösen sok kritikát kapott sokszor vontatott, sokszor pedig összecsapottnak tűnő epizódjai miatt. A hat rész, melyek közül nem egy közelítette a másfél órát a hagyományosnak mondható 40-50 perccel szemben még elég is lehetett volna, hogy méltó lezárást kapjon a sorozat.

Az ötödik epizódig minden hibát figyelembe véve, amit a készítők vétettek, mégis sikerült egy a sorozat gyökereihez méltó évadot készteni. Tény, hogy a karakterek megmagyarázhatatlan pálfordulásokon estek át. Tény, hogy az Éjkirály nyolc éven keresztül épített sztoriját egy „Derült égből Arya Stark”– jelenettel sikerült lezárni, amit aztán meg sem magyaráztak. Tény, hogy voltak olyan karakterek, akik indokolatlanul sok időt kaptak a képernyőn, míg más, sokkal érdekesebb figurák alig szerepeltek a gigászi epizódokkal beharangozott utolsó évadban. Egyszerűen megfogalmazva, igen, lehetett volna jobb ez az évad, de nem lett, az eredményen pedig az utolsó résznek sem sikerült javítania.

Kaptam rendesen hideget, meleget az előző bejegyzésem után, ennek ellenére kiállok a véleményem mellett, miszerint a hibáival együtt is egy Trónok harcához méltó évadot láttunk… Csak épp finálénak volt kevés. Ezt az érzést fokozta bennem és az azóta nyilvánosságra került számos rajongói vélemény alapján a nézők többségében is az utolsó epizód.  Ha még nem láttad a „The Iron Throne”-t, itt az utolsó lehetőség visszafordulni a spoilerek előtt!

via GIPHY

A Trónok harca utolsó epizódjába a készítőknek mindent bele kellett sűríteniük. Le kellett zárni Dany és Jon sztoriját, a Makulátlanok és a Dothrakiak sorsát, a Királyvár pusztulását követő állapotokat, hogy mindehhez hogyan viszonyul Westeros népe és mellesleg azt is meg kellett említeniük, hogy Tyrion hogy viseli utolsó családtagjai halálát, Arya hogyan reagál a testközelből átélt népirtásra, meg, hogy mi történik Deresben. Ezt még vázlatosan is sok leírni, nemhogy egy nyolcvan perces epizódba belesűríteni. Ennek köszönhetően a rész anélkül ugrál egyik eseményről és nézőpontról a másikra, hogy különösebben időt fordítana rá, hogy megmagyarázza a nézőknek, mi és miért történik épp.

Tyrion testvérei halála valamint a Daenerys által okozott pusztítás után megválva a címétől, mint a királynő keze gyakorlatilag önként sétál be a biztos halál kapujába. Ebben még lenne is egy kis költői igazság, hiszen árulóként ugyanaz a sors vár rá, amire legjobb barátját, Varys-t ítélte, csakhogy közel sem ez volt a karakter egyetlen lehetősége. Ezt bizonyítja, hogy a cellájába látogatóként érkező Jon-t biztatja csupán percekkel később árulásra. Mondanivalója, habár ebben a jelenetben még nem úgy tűnik, végül értő fülekre talál. Jon ugyanis másfél évadnyi hajlongás után kezébe veszi Westeros sorsát és megöli a sárkányok anyját, ezzel alighanem megmentve a hét királyságot a pusztulástól és az utolsó életben maradt Starkokat a biztos haláltól.

És számomra ez volt a rész utolsó olyan pillanata, aminek értelmét tudtam találni annak ellenére is, hogy a szereplők látszólag egyik pillanatról a másikra jutottak sorsfordító döntésekre. A jelenet, ahol Jon leszúrja Daenerys-t, királynőjét, szerelmét, nagynénjét, kimondottan érzelmesre sikerült. Igaz, hogy klisés volt és nagyjából attól a pillanattól lehetett rá számítani, hogy Jon elhagyta Tyrion celláját, majd elsétált az alvó Drogon mellett, fel a trónterembe, de szép volt. Az, hogy ezután Drogon egyfajta felsőbb erő, vagy elemi ösztön által irányítva megjelent az anyja halálát követő pillanatokban, hogy percekig bámuljon gyilkosára, majd dühében megolvassza a vastrónt… Na, az már túl ment minden határon.

Értem én, hogy a sárkányok bölcs és felsőbbrendű lények, de annak is több értelme lett volna, ha tüzével Jont veszi célba, mielőtt karmai között Dany holttestével elrepül a ködös messzeségbe. Az ezt követő bő fél óra eseményeit teljes sokkban néztem végig és nem azért, mert annyira megráztak volna a látottak. Legalábbis nem a jó értelemben.

A készítők olyan dolgokra hagytak indokolatlanul sok időt a képernyőn, amik jóformán említést sem érdemeltek, míg olyanokra nem szántak eleget, amiket illett volna megmagyarázni így a fináléban. Attól most tekintsünk el, hogy Bran lett a hat királyság ura, Sansa pedig észak királynője, míg Bronn a Lannister testvérek ígéretéhez hűen megkapta a Tyrellek birtokát, ezzel pedig Westeros egyik legbefolyásosabb urává vált és, hogy ez mennyire biztos receptje egy katasztrófának . Ezek mellett ott van még Drogon kérdése, akinek Bran „indult” a keresésére, Szürke Féreg és Sansa kényelmes egyezsége Jon sorsáról, aki végül is jobban nem is járhatott volna. A több ezer dühös északi, akik lemeneteltek Királyvár alá épp csak említést kaptak, hogy aztán ugyanazzal az erővel haza is meneteljenek. Abból, hogy mi maradt, vagy mi épült fel Királyvár romjain szintén nem sokat láttunk, de arra, ahogy Tyrion percekig székeket tologat, vagy, hogy azon poénkodnak, hogy nem került be a Tűz és Jég Dalába azonban bőven jutott idő.

A kifakadás úgy tűnik, mégsem maradhatott el, egy héttel a sorozatfinálé után azonban sikerült felszínre törnie bennem néhány dolognak. Egyrészt, hogy már tűkön ülve várom Martin verzióját a történetből, másrészt, hogy a sorozat készítői ezekbe az utolsó részekbe minden ötletfoszlányukat belesűrítették, amit csak tudtak. Ez megmagyarázza, miért érződik szétesettnek a történet és, miért nem fejtették ki a karakterek mozgatórugóit jobban. A lezárás tulajdonképpen a lehetséges spinoffok előzöngéje. Arya, a felfedező, Jon, az igazi észak királya, Drogon és a sárkányok halott anyja és Bran, The Broken, akinél valóban csak a szereplők 95%-ának van izgalmasabb sztorija.

Szerencsére nem maradunk sokáig westerosi kalandok nélkül, az első előzménysorozatot ugyanis a fák népéről a hírek szerint már forgatják is. Az utolsó rész zárójelenetei pedig erősen arra utalnak, hogy ha lesz rá idény, bizony a Starkok sztoriját is kész tovább vinni a csatorna. Hogy ennek örüljünk-e vagy sem, mindenki döntse el magában, aki pedig a Trónok harca befejezése után nem tudná, mit kövessen hétről hétre a tévében, az nézzen bele az HBO új sikerszériájába, a Csernobilba.

Hamarosan arról is beszámoló várható!