A Mafia: Definitive Edition lebilincselő történetet mesél el, miközben lehetőséget ad rá, hogy visszautazzunk egy kicsit az időben és álruhában járjunk a '30-as évek dohányfüsttel, illegális alkohollal, jól szabott olasz öltönyökkel és kétes ügyletekkel teli utcáin.

A történet Lost Heaven kitalált városában játszódik, amiben szinte minden nagyobb amerikai városra ráismerhetünk. Azok számára, akik nem mostanában kerültek be a gaming világába, vagy egyszerűen szeretik a klasszikus játékokat, a Hangar13 játéka is ismerős lehet már. Az eredeti Mafia 2002-ben került a piacra, a szeptember 25-én megjelent verzió pedig ennek csak egy felújított változata. A látványvilág, a dialógusok és a történet is kapott egy alaposabb ráncfelvarrást, valamint a szinkronszínészeket is lecserélték, hogy megállja a helyét a 2020-as viszonylatban. 

A játék Keresztapába illő jelenetsorral kezdődik, amiben szép lassan elénk tárul a történet helyszíneként szolgáló Lost Heaven. A készítők ügyesen játszanak a kameramozgásokkal, a fény- és árnyjátékokkal érzékeltetve az adott karakter hangulatát, bemutatva személyiségét, vagy épp előrevetítve egy cselekedetét, aminek talán csak a játék vége felé lesz jelentősége. A sztori középpontjában Thomas "Tommy" Angelo áll, aki, miután a rossz helyen, de a jó időben találja magát, a Salieri bűnözőcsalád tagja lesz. 

Habár a Mafia: Definitive Edition nagyon igyekszik, mégsem tartozik a manapság népszerű open world játékok közé, ezt a kis "hiányosságát" azonban szívesen elnézzük neki fordulatos és ügyes történetvezetése, valamint a korhűségre fektetett hangsúlya miatt. A '30-as évekbeli utcaképet korhű járművek, a gazdasági válság után általánossá vált nyomornegyedek és színes, habár nem túl aktív NPC-k gazdagítják. Arra ugyan nincs lehetőség, hogy kapcsolatba lépjünk velük, mint mondjuk egy GTA-ban, vagy Witcher-ben, de vezetés, vagy a rendőrök elől való menekülés közben így is szabad kezet ad a játék. Bátran a város felfedezésére indulhatunk tehát, de készüljünk fel rá, hogy túl sok dolgot nem fogunk tudni csinálni a fő küldetéseken kívül.

A cselekmény, melyet maga Tommy mesél el, lineárisan halad, de nem esik bele abba a hibába, hogy mindent meg akarjon mutatni. Mivel főhősünk egy harmadik féllel osztja meg a történetét, számos részletet hagy a játékos fantáziájára. Végül azonban mégsem marad semmi kérdéses, ami az írók munkáját és a látványtervezőket egyaránt dicséri. 

Számomra, habár csak nézőként vettem részt a játékélményben, a Mafia: Definitive Edition legkiemelkedőbb eleme a története volt. A sztorinak adott egyfajta csavart, hogy egy idősebb, sokat látott Tommy kezdi mesélni, akiről tudjuk, hogy sötét a múltja. Ezután van rá lehetőségünk, hogy megismerjük egy fiatalabb, ártatlanabb énjét is, aki csak félig a körülmények áldozata, amikor a Salieri család részévé válik. A játék egy percig sem próbálja piedesztálra emelni, vagy jobb színben feltüntetni főszereplőjét, akinek a legmélyén ugyan jó a szíve, de ez sem törölheti el minden bűnét. 

Nemcsak a főszereplő karaktere ilyen árnyalt. A történet kibontakozásával több karaktert is van lehetőségünk megismerni, akikkel szintén szimpatizálni kezdünk életmódjuk és megélhetésük ellenére. Ilyen például a kemény legény Paulie, aki látszólag mindig vidám és félvállról veszi a legkegyetlenebb gyilkosságokat is. Mégis eljön egy olyan pont a játékban, ahol bepillanthatunk az álarca mögé és, ha nem is érthetjük meg teljesen, hirtelen sokkal emberibb színben tűnik fel. De Frank, a Don jobbkeze, vagy akár maga Don Salieri is rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amik közelebb hozzák őket a nézőhöz. 

A játék tehát, habár a döntések szabadságát nem adja meg a játékosnak, mégis nagyon emlékeztet egy interaktív filmre, és abból is egy jobbra. Ezt segíti a látvány is, aminek köszönhetően a karakterek közel valósághű megjelenést kaptak. Közelről nézve minden ránc és pórus látszik az arcukon, ezt a részletgazdagságot pedig a környezetükként szolgáló világ is igyekszik hozni. 

Gameplay szempontjából vannak kisebb-nagyobb hibái a játéknak. A kisebbek közé tartozik például út közben a környezet és az út részleteinek utólagos betöltése, ami megtöri ugyan az élményt, de nem annyira zavaró. A nagyobbak közé tartozik azonban, hogy többször lefagyhat. PS4 pro-n legalább háromszor előjött ez a probléma játék közben és csak kilépés és újratöltés után sikerült kiküszöbölni. Ez többször is a köztes jelenetek átugrásához vezetett, amik nélkül kontextusát vesztette a sztori. 

Összességében érdemes adni neki egy esélyt, Tommy-t irányítva, egyszerre az általa mesélt történetet figyelemmel követve ugyanis egy valódi gengszterfilm főszereplőjének érezhetjük magunkat. A teljes játékidő nagyjából húsz óra, így kisebb adagokban fogyasztva, vagy intenzív módban, egy hétvége alatt is végig lehet játszani. Annyi biztos, hogy ha egyszer beszippant Tommy Angelo története, mindig kíváncsi leszel a következő fejezetére. 

Ezek még érdekelhetnek:

Videojátékok, amikkel otthon is szórakozás az edzés

#maradjotthon: Sorozatok, amikkel gyorsabban telik az idő