A stúdiók időről időre látnak benne potenciált, hogy a közkedvelt animéket élőszereplős filmként alkossák újra, de bárcsak ne tennék! A rajongókat már csak hiú reményekkel kecsegtetik a nagyszabású mozifilmként beharangozott projektek, amiket megnézve aztán csalódottan távozhatnak a vetítésről. A Netflix Fullmetal Alchemistjét legalább bármikor kikapcsolhatja az ember és még csak nem is bosszankodik rajta, hogy mennyi pénzt dobott ki fölöslegesen az ablakon EZÉRT, de ennél nagyobb csalódást nem is okozhatott volna.

A filmet ugyan még tavaly mutatták be a japán mozik, majd néhány hónappal a premier után már a Netflix műsorában is elérhetővé vált, ennek ellenére, talán inkább a magam és az animéről alkotott véleményem védelmének érdekében csak nemrég néztem meg. Az Elric tesók kalandjainak (jó, főleg a Brotherhood alcímet viselő animének) nagy rajongójaként engem is felvillanyozott az élőszereplős mozi híre.

Annak ellenére, hogy a Netflix korábban a Death Note adaptációjával óriásit bukott, viszonylag pozitívan álltam a dologhoz, az Hiromu Arakava mangáin alapuló sorozat ugyanis annyi lehetőséggel és izgalmas szállal szolgálhatott volna a filmnek, hogy abból akár egy jó mozit is sikerülhetett volna összehozni a készítőknek. Ehhez képest a Fumihiko Sori rendezésében készült Live Action film olyan hatást kelt, mintha a forgatókönyvírók belenéztek volna a Brotherhood elejébe, majd átpörgették volna a sorozat felét-kétharmadát és abból, ami megmaradt a történetből a fejükben összedobtak volna valamit. Talán ez is történt, az eredmény legalábbis ezt bizonyítja.

Fontos szereplők hiányoznak belőle, mint például Scar vagy King Bradley, akik nemezisként vagy segítőtársként álltak a főszereplő Elric testvérek mellett. A történetből hiányzik egy épkézláb vezérfonál, amit követve a néző a szereplőkkel közösen juthatna el a végső következtetésekig, cserébe azonban sok, összefüggéstelen és teljességgel súlytalannak tűnő kis cselekmény áll a rendelkezésünkre, hogy megpróbáljuk összerakni a képet a film végére, hozzáteszem, úgy, hogy többször is végignéztem az animét, sikertelenül. Mint mondtam, olyan, mintha a forgatókönyvírók maguk sem ismernék az egész sztorit valójában, a cselekmény ide-oda ugrál, a szereplők sokszor csak sétálnak és beszélgetnek, hogy elmagyarázzák a nézőknek, hol is áll jelenleg a történet és miket érdemes tudni arról, ami a képernyőn kívül, más néven az anime nem filmre vitt részeiben történt.

A karakterek néha indokolatlan időben és okból fakadnak sírva, érzékeltetni kívánva a rájuk nehezedő terheket és érzelmi nyomást. Edward például csak akkor tudja kifejezni öccse sorsáért érzett bűntudatát, ha csapkod, szétver valamit, esetleg önmagának okoz komoly sérüléseket, amik aztán csodával határos módon a következő percben már ott sincsenek, pedig egy jó forgatókönyvvel és ügyes színészi játékkal nemcsak ezek lennének az egyetlen kifejezőmódjai az érzelmeknek.

Gyerekkori barátjuk, egyben Ed gépészmérnöke, Winry pedig annyira súlytalan karakter, mégis olyan központi szerepbe próbálják állítani a készítők, ami egy több részes sorozatban, ahol van idő rendesen bemutatni egy karaktert átjön. A filmben inkább csak idegesítő és zavaró, hogy folyton feltűnik valahol, és általában csak hisztérikusan zokog vagy Edwardot szidja.

A kosztümök egyszerűen botrányosak, de legalább teljesen hűek az eredetihez, a parókákon látszik, hogy parókák, de, hogy valami jót is írjak azért róla, a különleges effektek épp annyira jók, hogy elhiggyük, valóban alkímiát használnak a film szereplői. Ez azt jelenti, hogy se nem kiemelkedőek, se nem pocsékok, inkább középszerűek. Ahogy maga a film is.

Én anime rajongóknak egyáltalán nem ajánlom, bár talán a sztoriról szerzett ismereteik segíthetnek nekik abban, hogy könnyebben megértsék a filmet. Nekem három óra kellett hozzá, hogy végignézzem, pedig alig kilencven perces az egész, az első tizenöt után azonban majdnem kikapcsoltam. Nem anime rajongók akár még élvezhetik is, a film elég ütősen indul, egy látványosnak szánt harcjelenettel, a történet hibájaként felhozott állandó beszélgetések és expozíciók pedig számukra épphogy kulcsfontosságúak lehetnek, a történet megértése szempontjából. Összességében én mondjuk hármast adnék neki egy tízes skálán, mert egy dolog biztos, az animékből készült élőszereplős filmeknek még bőven van hová fejlődniük a jövőben!