2019. jan 14.

Újabb Oscar-esélyes érkezik? Jöhet a Social Network 2!

írta: Luthor95
Újabb Oscar-esélyes érkezik? Jöhet a Social Network 2!

A forgatókönyvírónak már kész tervei vannak a filmhez

Aaron Sorkin korábban már bezsebelhetett egy Oscar-díjat az első részért, melyben feltárta a csúf igazságot a világ legnagyobb közösségi média platformjának alapításáról. Most úgy érzi, közel tíz évvel a Social Network - A közösségi háló megjelenése után újra összegyűlt annyi anyag, hogy csináljon egy filmet, a stúdió pedig több, mint vevő az ötletre.

2.png

A Social Network Aaron Sorkin forgatókönyve alapján, David Fincher rendezésében és Jesse Eisenberg, Justin Timberlake, Andrew Garfield és Joseph Mazzello főszereplésével 2010-ben látott napvilágot. Már ekkor sok visszásságára mutatott rá a világ legnépszerűbb közösségi média platformjának és lerántotta a leplet az alapítása körüli botrányokról is, az utóbbi évek eseményeit figyelembe véve azonban közel sem merítették még ki a készítők ezt a témát. Sorkin úgy érzi, épp itt az ideje elmondani a történet folytatását és szintet lépni. Az első rész producere, Scott Rudin néhány éve már emlegeti a folytatás lehetőségét, most pedig úgy néz ki, a Sony is nyitott az ötletre.

1_5.jpg

"Több e-mailt is kaptam tőle, amihez hozzácsatolt egy cikket, ami azt mondta, "Nem jött még el az ideje a folytatásnak?". Először is, sokkal többet tudtam a Facebookról 2005-ben, mint 2018-ban, de ahhoz épp eleget tudok most is, hogy tudjam, kellene egy folytatás. Egy csomó nagyon érdekes, drámai esemény történt a film óta, ami azzal a perrel végződik a Winklevoss ikrek és Eduardo Saverin ellen" - nyilatkozta a forgatókönyvíró. 

Volt egy hacker-botrány, az a vitatható videós történet és a Cambridge Analytica ügy is, ami hatalmas csapást jelentett nemcsak a Facebook, de Zuckerberg számára is és, ami mind megérdemelne egy filmet. Az első rész közel tíz évvel ezelőtt hatalmas sikert aratott a kritikusok és a mozinézők körében is. Nemzetközileg 225 millió dollárt hozott a kasszákra egy csupán negyvenmilliós készítési költséggel és emellett még összeszedhetett nyolc Oscar-jelölést, amiből hármat haza is vihetett. Ezek alapján nem annak kellene most lennie a kérdésnek, hogy jön-e a második rész, inkább annak, hogy mikor, és leginkább annak, hogy miért nem készül máris?!

 

Szólj hozzá

film mozi social network folytatás hír rendező forgatókönyvíró Facebook Sony Mark Zuckerberg Aaron Sorkin David Fincher