Zack Snyder: Az Igazság Ligája - Spoilermentes Kritika
Ebből simán lehetett volna két film...
A napokban, egészen pontosan március 18-án valóra vált a DC rajongók óhaja, melyet hosszú évek óta dédelgettek, és megjelent Az Igazság Ligája rendezői verziója Zack Snyder gondozásában. Az eredetileg 2017-es film premierjét több szerencsétlenség is övezte, aminek a következtében a végül mozikba kerülő eredmény is hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem csoda, hogy sok rajongó azonnal a sötét hangulatú, borongós történeteiről ismert Zack Snyder után kiáltott, hogy láthassa a rendező eredeti elképzeléseit Joss Whedon átdolgozott verziója mellett.
Kritikámban nem célom, hogy összehasonlítsam a két filmet, de néhol elkerülhetetlen lesz. Habár a jelenetek egy része már ismerős lehet a 2017-es Igazság Ligájából, úgy gondolom, mégis érdemes külön kezelni a Snyder Cuttól, amennyire lehet. Utóbbi ugyanis nemcsak hangulatában és történetvezetésében, hanem még cselekményében is jelentősen eltér Whedon változatától.
Superman halott
Nem meglepő módon Zack Snyder: Az Igazság Ligájának egyik kulcs momentuma Superman halála, amire a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala végén kerül sor. Mivel Henry Cavill karaktere éveken keresztül volt a remény megtestesítője a világ számára, érthető, hogy halálát Lois Lane (Amy Adams) és Martha Kent (Diane Lane) mellett milliók gyászolják.
Az Igazság Ligája viszonylag hamar lefekteti a történet alapjait, elhelyezi a cselekményét időben és bemutatja, hol vannak épp a már ismert és még ismeretlen főszereplők. Az újabb karakterekről, mint például Barry Allen (Ezra Miller), vagyis Flash és Victor Stone (Ray Fisher), más néven Cyborg, rövid bemutatót is kapunk. Ez segít elhelyezni őket, nemcsak a történetben, hanem az erőviszonyok térképén is. Ezek a rövid jelenetek továbbá abba is bepillantást engednek, hogy a Liga leendő tagjainak élete egyáltalán nem csak az elesett hős körül forog. Mindenkinek megvannak a saját problémái és céljai, melyek mozgatórugóként szolgálnak számukra. Ez például nem kicsit hiányzott Whedon verziójából, így az új karakterekkel egyáltalán nem tudott rezonálni a néző és egyszerűen komolytalannak érezhette őket.
Zack Snyder: Az Igazság Ligája simán lehetett volna két film
A több, mint négy órás eposzi művet egyben talán nem is lehet végignézni, cserébe hat jól elkülönülő fejezetre és két, szinte percre pontosan két órás filmre lehetne osztani. Utóbbi persze csak az én véleményem, a hat rész azonban a rendezői vízió részét képezi, amit még egy epilógus is kiegészít.
Az Igazság Ligája - Snyder Cut lehetett volna két film, de igazából akár négy is, ha van rá lehetőség. A DC univerzum filmjeit és rajtuk keresztül a Warner Bros. Stúdiót is gyakran illeti az a kritika, hogy Marvel univerzumot akartak építeni, csak épp az időt nem akarták rászánni, hogy ehhez megfelelő világot is építsenek. Nem szeretem azokat a kritikákat, amik az MCU és DCEU filmjeit hasonlítgatják össze. Hiába képviselik ugyanazt a műfajt, valójában egészen különböző a stílusuk. Ez részben Zack Snyder stílusának is köszönhető, ami erősen érezteti a hatását a DCEU filmjein. Annyit viszont a Marvel javára kell írni, hogy a világépítést jól csinálták. Mire megjelent az első Bosszúállók 2012-ben, már láthattunk két Vasember, egy Thor és egy Amerika Kapitány, illetve egy Hulk filmet is. Ezen kívül azoknak a szereplőknek is volt idejük bemutatkozni, akik nem kaptak lehetőséget arra, hogy saját filmmel debütáljanak a mozikban, gondolok itt Fekete Özvegyre és Sólyomszemre.
A DC oldaláról ezzel szemben megjelent egy rendkívül sötét hangulatú Acélember, egy még sötétebb Batman Superman ellen, egy botrányosnak titulált Öngyilkos osztag és a pislákoló reménysugár, Wonder Woman. Ebből háromnak van jelentősége Az Igazság Ligája kapcsán, de Aquamanről, Flashről és Cyborgról továbbra sem tudunk semmit, a DCEU Batmanjéről pedig nem sokkal többet.
Zack Snyder: Az Igazság Ligája ezért nemcsak egy film akar lenni, igyekszik pótolni ezeket az elmaradt történeteket is. Mivel Az acélembert és a Batman Superman ellent is Snyder rendezte, ezzel talán a saját hibáit is orvosolni akarta, ha már a rendelkezésére állt a világ összes ideje a streaming platformnak köszönhetően.
Lassú, mint a csiga, de nem értelmetlen a történetvezetés
Az Igazság Ligája Snyder-féle verziója a különösen lassú filmek közé tartozik. Az első egy óra szinte csak a prepozícióé. Alig jut hely az akciónak és a látványos CGI jelenetek sem hemzsegnek a filmben. Ez számomra egyébként meglepő felüdülést jelentett a műfaj többi filmjéhez képest, így nem rónám fel neki negatívumként. Habár Snyder stílusa határozottan komor és sötét, a rendező azért belecsempészett egy pár jól időzített poént is a filmbe, melyek tökéletesen illenek az életre keltett képregénykarakterekhez anélkül, hogy tenyérbemászónak tűnnének. Határozottan a rajongóknak készült a film, és ezt érzékelteti is a nézővel. Például nem fecsérel fölösleges szavakat arra, hogy megmagyarázza bizonyos titokzatos karakterek kilétét, vagy motivációit, feltételezi ugyanis, hogy ha nem is a képregényekből, de az animációs sorozatokból és filmekből már úgyis ismerjük őket.
Legyen valaki akármekkora rajongó is, azonban azt nem lehet letagadni, hogy a Zack Snyder: Az Igazság Ligája bizony lassú, mint a csiga. Négy órás hosszával még csak azt sem hozhatjuk fel a védelmére, hogy csak mai, modern, rohanó világunkban tűnik lomhának a történetvezetés. Megígértem, hogy nem hasonlítgatom össze más filmekkel, de példaként muszáj megemlítenem az 1978-as Superman filmet Christopher Reeve főszereplésével, ami szintén nem sieti el a prepozíciót, mégis klasszikusként maradt meg a képregényfilmek műfajában.
Hiába a lassúság, mégsem éreztem vontatottnak a sztorit, ugyanis mindig tudott valami olyat nyújtani, ami megmozgatta a gyermeki énemet, aki a Superman filmeken, Az Igazság Ligája és a Young Justice animációs sorozatokon nőtt fel. A történetvezetés ezen kívül jól követhető és logikus volt, ami a néző számára előrevetítette a cselekmények fonalát anélkül, hogy kiszámíthatóvá vált volna. Zack Snyder pedig ezt csinálja nagyon jól. Képes megérteni a rajongókat és életre kelteni a gyerekkori hősöket. Csak éppen mindezt képes egy rendkívül sötét és lehangoló sztoriba építeni.
Az Igazság Ligája főgonosza
Steppenwolf határozottan sok képernyőidőt kapott a kicsivel több, mint négy órás filmben, ami lehetőséget adott arra is, hogy jobban megismerjük a motivációit és több legyen egy anyakomplexusos beszélő bikánál.
Kiderül, hogy Steppenwolf valóban félelmetes ellenfél még az egyesített Liga tagjainak is, amiről több ízben is meggyőződhetünk a film során. A végső csata, habár egyes részei ismerősek lehetnek a 2017-es Whedon verzióból is, nem kevés újat tud mutatni, a néző pedig a körmeit rágva várja a végkifejletet, még ha sejti is, mi lesz az.
Összegzés
Mielőtt Zack Snyder: Az Igazság Ligájához hasonlóan kritikám is eposzi méreteket öltene, pár záró gondolattal összegzem a filmmel kapcsolatos véleményemet.
Rajongóként számomra óriási élmény volt látni ezt a filmet, aminek végső soron úgy gondolom sikerült igazságot szolgáltatnia a 2017-es verziónak. Zack Snyder vízióját látva, habár ezután a stúdiónak kell majd meghoznia a végső döntést, de kijelenthetjük, hogy a DCEU-t kár lenne még temetni, mert bizony bőven van még benne anyag. Az Igazság Ligája épp csak a felületét kezdte el kapirgálni annak, ami még lehetne és, amit remélhetőleg lesz még alkalmunk szélesvásznon látni a mozikban.
A Snyder cut közel sem hibátlan, ennek ellenére érdemes megnézni. Négy órás hossza sem kell, hogy eltántorítson bárkit a filmtől, hat jól elkülöníthető részre osztotta ugyanis a rendező, így apránként is jól fogyasztható, de akár két két órás film formájában is megállja a helyét. A spoilerek elkerülése végett nem árulhatom el, számomra hol volt a választópont, de nagyjából épp két egyenlő részre osztható a film és, ha megnézed, érezni fogod, hol lehetett volna az első film vége.
Ha már láttad és szívesen megosztanád a véleményed másokkal is, írd meg kommentben, de tekintettel azokra, akik esetleg még nem látták, de szívesen megnéznék a filmet, igyekezz spoilermentesen fogalmazni.
